Johann Reichert

Polgári Szemmel - 69

Nagypéntek tanítása

2018. március 30.

Nagypéntek van. A legszemélyesebb közkérdéssel kell foglalkoznunk: mi végre is élünk?

Hazánk miniszterelnöke a minapi nemzeti ünnepen ezzel kezdte beszédének egyik súlyos fordulatát: „Mi a keresztény kultúrából nőttünk ki, különbséget teszünk az ember és a tettei között. Mi sohasem gyűlöltünk, és nem is fogunk gyűlölni senkit. Épp ellenkezőleg: mi továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, de harcolni fogunk az ellen, amit Soros György birodalma Magyarországgal tesz és tenni akar.”

Utóbb arról értekeztek a miniszterelnök elvbarátai és házi megmondóemberei, hogy a beszédben nem volt semmi fenyegetés. Minket most nem ez érdekel. Minket a dolog mögöttese érdekel.

Mert a mögöttese a veszélyes. „Mi a keresztény kultúrából nőttünk ki”, mondta a miniszterelnök — és ezen ponton kell elköszönnünk egymástól. Vannak keresztények, és vannak nem keresztények.

Nagypéntek van, ezekben az órákban emlékezik meg a nyugati kereszténység a kereszthalált halt Megváltó pokoljárásáról. „Szálla alá poklokra”. Aki hisz Istenben, nem „nő ki” a kereszténységből. Ha már nőnie kell, akkor inkább „belenő”.

Az evangéliumok háromféle életállapotot ismernek. Az első a keresés, amikor az ember még nem találkozott a Megváltóval, a megváltással. Ilyen minden föleszmélt ember.

A második életállapot a találkozás a Megváltóval, az evangéliummal, azaz az örömhírrel. Mi is az örömhír? Máté evangéliumában így hangzik: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!”

Lukács, az alapos görög, aki utánajárt mindennek, ezzel egészíti ki: Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: »Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.« Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. S elkezdte beszédét: »Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.« Tehát a második életállapot a nagy döntés meghozatala: akarok-e megválni a bűneimtől, akarok-e a jövőben a jézusi tanítás szerint élni?

A harmadik életállapot az e kérdésre adott válasz. Az evangéliumok Jézusa nem hasonlít a csöpögős szentképeken ábrázolt nyájaskodó Krisztushoz. Az evangéliumok Jézusa bizony mindig élére állította a kérdést, nekiszegezte a kérdezőnek az egzisztenciális döntés hegyét.

És sokan, nagyon sokan mondtak nemet az evangéliumokban szereplők közül is. Szó nincs róla, hogy mindenki megtért, aki Jézussal találkozott. Legyen elég most csak a gazdag ifjúra utalnunk, aki szomorúan eltávozott, miután Jézus közölte vele, az ő életállapotában a gazdagsága akadályozza, hogy a jézusi útra merjen lépni.

Ha már nagypéntek, emlékezzünk meg a két latorról. Az egyik megbánta bűneit, és ő üdvözült. A másik csak parancsolni akart Jézusnak: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.”, mondta neki. És ő el is kárhozott. Ment a gazdag ifjú után, egy helyre jutottak. Hasonlóan jártak a keresztre feszítetten gúnyolódók is. Viszont Jézus ugyanakkor megbocsátott azoknak a római katonáknak, akik az egészből nem értettek semmit, a zsidók nyelvét sem beszélték, csupán mert épp szolgálatban voltak, parancsra megfeszítették. Ők ugyanis még a találkozásig sem jutottak el, nem tudták, mit cselekszenek.

Mindnyájunknak választanunk kell. Nem tiszavirág életű politikusok közül, hanem mély, egzisztenciális döntést kell meghoznunk. Istennel vagy Isten nélkül? Jövőnket ez a választás határozza meg. Európában senki sem hivatkozhat arra, hogy nem hallott a Názáreti Jézus tanításáról. Ha nem kérünk belőle, akkor annak a következményeit is viselni kell.


Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..