Johann Reichert

Hárommillió kicsoda?

2018. augusztus 1.

Öröm volt olvasni Magyari Péter írását a 444 honlapon. A szerző jó érzékkel ismeri föl az orbáni rendszer lényegét, pontosabban a rendszerépítés célját:

Az új rendszert nem lehet a klasszikus politikai kifejezésekkel leírni. Ez ugyanis nem politikai természetű rendszer, ahol elvek, vagy szélesebb társadalmi csoportok érdekei mentén alakulnak a dolgok, hanem egy uradalom igazgatására hasonlít inkább. Az uradalmon pedig nem polgárok és a nevükben eljáró képviselők kellenek, hanem a gazdának intézőkre és cselédekre van szüksége. A legújabb magyarországi rendszerváltásnak ez a lényege. Cikke végén a szerző ki is mondja: Magyarország Uradalom.

Mivel könyvünkben  részletesen  kifejtettük, hogy történelmünket immár ötödfélszáz éve a 16. században kialakult és széles körben elterjedt uradalmi rendszer no meg annak társadalmi vetülete, az uradalmi cselédség mentalitása határozza meg, nagy öröm, hogy végre másnak is föltűnik, ami nyilvánvaló.

A párhuzamos gondolkodás jegyében egészítjük ki Magyari Péter írását.

Magyarországon az uradalmi cselédség fényesen élt a napóleoni háborúk végéig. Az uradalom a kor színvonalának megfelelő megélhetést biztosított – és ez nem holmi fordulat, ez a lényeg: biztosította a megélhetést.

Az uradalmi cseléd, szemben a jobbággyal, nem volt kiszolgáltatva sem a vármegyének, sem a különféle adóknak, robotnak, nem kellett tűrnie katonai beszállásolást stb. stb. – és ami a legfontosabb: nem volt kiszolgáltatva az időjárásnak. Az uradalmi cselédek generációkon át megszokták, hogy a kockázat a földesúré (könyvünkben egyszerűen „gróf” névvel illetjük), nekik csak dolgozniuk kell. Nemzedékek élték le úgy az életüket, hogy semmiféle összefüggést nem tapasztaltak a szorgalmuk, tudásuk, aktivitásuk és az életszínvonaluk között. Az ügyes cseléd szépen könyörgött, amikor a kommenciót (az éves juttatást) állapították meg, viszont változatos módokon igyekezett elkerülni a fáradozást, és ellopni, amit csak lehetett.

Minden gond a grófé, a cselédnek nem kell gondolkoznia. És ehhez a gondolattalansághoz kiválóan hozzá lehet szokni, pláne, ha cserébe minden felelősséget is levesznek az ember válláról. (A nyájas olvasó bizonyára már felismerte a Kádár-rendszert… Igen, Kádár volt a tökéletes gróf, ezért szerették tömegek, amíg rendszere teljesíteni tudta az uradalommal szemben támasztott cselédigényeket, azaz az 1980-as évek második feléig.)

Az uradalmi cselédnek évente egyszer kellett félnie: amikor a következő évi alkalmazásáról döntöttek. Ám ez is csak az 1850-es évektől vált igazi félelemmé, miután az uradalmak bérlők kezébe kerültek, akik bevezették a régi patriarchális világ helyébe a manchesteri kapitalizmust. Aki elolvassa Illyéstől A puszták népét, megtalálja benne a 20. század eleji összpusztai álmot, az elveszett paradicsom emlékét, az 1848 előtti uradalmat.

Az 1850-es évektől az uradalmak tömegesen zavarták el a fölösleges cselédeket. Mehettek zsellérnek, napszámosnak a faluba vagy proletárnak valamelyik iparosodó városba. Az uradalomba megérkeztek az első gépek, ráadásul megkövetelték a teljesítményt a cselédtől. Na ez utóbbi lett az igazi botránykő. A cseléd megszokta, hogy az uradalom a lassú élet terepe. A cseléd négy dolgot várt el az uradalomtól:

  1. Legyen minél zsírosabb a kommenció, és a másik se kapjon többet.
  2. Ne legyen sok a munka, lehessen lazítani, a minőséget se kérje számon senki.
  3. Ne kelljen elszámolni semmivel, lehessen lopni. A cselédtől ne vegyenek el semmit, adót a cseléd sosem fizetett.
  4. Ne kelljen felelősséget vállalni semmiért. Például a gyerekkel csak a gond van, lehetőleg minél kevesebb gyerek legyen; ugyanez érvényes a házastársra és egyéb családtagokra is.

A rezsim 2014 óta sok sikert könyvelhet el ezen kívánságlistán. Nőttek a bérek, mégpedig teljesítménynövelés nélkül. Folyamatosan csökken az adó, a „kisember” adóügyeivel nem foglalkozik az állam. A méretes jövedelemnövekedés nem járt gyermekszám-emelkedéssel, sőt határozottan kevesebb baba születik, persze csökken a házasságok és élettársi kapcsolatok száma is. Röviden: megint itt van a kánaán. Hány szavazója is volt Orbánnak áprilisban?

A legtökéletesebb uradalmi világ éppen Felcsút környékén épül ki. Lőrinc gróf nem járatlan úton halad, ugyanott volt az emlékezetes főhercegi nagybirtok…

Persze nincsen egyenes megfelelés, de mégiscsak megdöbbentő, hogy amikor a magyar underclasst (a cselédek, zsellérek, városi proletárok világát) a 20. század elején először számszerűsítették, egy jobboldali tollforgató a „hárommillió koldus országának” nevezte el a jelenséget. És Orbánnak is hárommillió szimpatizánsa van most.

Úgy fest, a magyar nemzettesten belül mindig van egy nagyjából hárommilliós szegmens, amelyik nem kíván polgári viszonyok közt élni, és ha megérzi valakin a „grófszagot”, bele is szeret. Az Orbán-rezsim pontosan addig fog tartani, ameddig bírni fogja a grófi tempót.

Utóirat: Sajnos vannak a magyar sajtóban maszatos beszédek is. Például a 24.hu „bölcsész” szerzője összevissza használja a „középkor”, „feudalizmus” stb. kifejezéseket. Kár, mert egyébként ő is kapiskálja, amit Magyari Péter felismert, hogy itt bizony az uradalmi rendszer épül vissza.

Csak tessék őszintén bevallani: közkívánatra!


Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..